A bázisugrás komoly felkészülést igényel
Valószínűleg soha nem tűnnek el azok az emberek a föld színéről, akik állandóan hiányolják az izgalmas élményeket. A legnyughatatlanabb fiúk és lányok felnőve folyamatosan új kalandokat keresnek, és amikor a mindennapi élet ritmusát túlságosan hétköznapinak érzik, megpróbálják kielégíteni „adrenalinéhségüket” azzal, hogy a legextrémebb szórakozási lehetőségeket és sportokat fedezik fel szárazföldön, vízen és levegőben.
Dzsámping
Amikor szilárd alap szélén állsz, és a kezdődő mélység előtt nézel magad elé, eldobva minden félelmet, hogy ugrást hajts végre! Legalább néhány másodpercig átélni a szabad zuhanás leírhatatlan érzését, miközben csak a felszerelés és az eszközök megbízhatóságában bízhatsz! Nem ez lenne az önmagad legyőzése és az adrenalin maximális kilövelése a véredbe?
Pontosan erről szólnak azok az extrém sportok és aktivitások, amelyek nevében a közös gyökér a dzsámping (az angol jump szóból ered, ami „ugrani” jelent). Ezek közé tartozik a bungee-jumping, a rope-jumping és a base-jumping.
Érdekes módon valami hasonló az ilyen extrém kikapcsolódásokhoz már korábban is népszerű volt. A 20. század 30-as éveiben a szovjet fiatalok körében valóságos „ejtőernyő-pszichózis” terjedt el, ha szabad így nevezni. A városi szabadidőparkok megszokott díszévé váltak az OSOAVIAKHIM (a DOSAAF elődje) ejtőernyős tornyai. Hétvégenként hosszú sorok álltak azoknál, akik első ugrásukat akarták végrehajtani, ami sokak számára a további légi meghódítások kapuját nyitotta meg. A szenvedély olyan mértékű lett, hogy a parkok táncestjein a fiatal férfiakat gyakran nem tekintették „teljes értékű udvarlóknak”, ha nem rendelkeztek ejtőernyős jelvénnyel.
Hogyan küzdjük le a magasságtól való félelmet Arról, hogy hogyan küzdjük le a magasságiszonyt , egy külön cikkben olvashatsz.
A motorkerékpárok a valódi férfiak sportja. És a terepmotorok még menőbbek! Olvasd el a quadokról szóló cikket.
Bungee-jumping
Bungee Jumping
Ez az extrém sport és szórakozás napjaink egyik legelérhetőbb formája, és gyakran használják attrakcióként. Magyar nyelvben gyakran „tarzanként” is emlegetik, bár ez valamelyest torzítja a cselekmény értelmét. Lényege, hogy valaki fejjel lefelé ugrik egy nagy magasságból, miközben a lábán egy rugalmas kötél van rögzítve. Ez a kötél finoman lassítja az adrenalinfüggő szabadesését, majd visszalendíti a magasba – és így tovább, amíg meg nem áll.
Ez az egzotikus szórakozási forma nem olyan régen, az előző század nyolcvanas éveinek végén jelent meg Angliában, és kezdetben rendkívül vegyes fogadtatásban részesült, különösen a hatóságok részéről. Csak az úttörők lelkesedése tette lehetővé, hogy idővel hivatalosan is elismerjék, és ma már hasonló attrakciók világszerte megtalálhatók.
Különösen népszerűek a magas hidak – talán azért, mert az emberek könnyebben ugranak a víz felé, mint a sziklákra vagy a szilárd talajra. Azonban a legbátrabb dzsámperek bárhonnan ugranak – az Eiffel-toronyról, az Alpok szurdokai feletti kötélhidakról, sőt még vízesésekről is.
Ennek az extrém szórakozásnak a népszerűsége olyan magasra nőtt, hogy speciális bungee-tornyokat is építenek, amelyek a világ minden tájáról vonzzák a kalandorokat. A legfejlettebb sportolók speciális rögzítő rendszereket használva képesek az ugrás közben akár akrobatikai trükkök egész sorozatát is végrehajtani.
Mint minden sportban, a bungee-jumpingban sem múlik el rekordok megdöntése nélkül. A legextrémebb ugrást az ausztrál A. Hackett hajtotta végre a makaói TV-toronyról (Kína) 233 méteres magasságból! Korábban sokáig élt a 220 méteres magassági rekord is – a svájci Alpokban található Verzasca-gát.
Rope-jumping
Rope Jumping
Egy sajátos legenda szerint ez az extrém sport teljesen véletlenül született meg. 1989-ben egy hegymászás során az ismert amerikai alpinista, Dan Osman lezuhant, és csak a kiváló biztosításának köszönhetően élte túl. Azonban a szabadesés egyedülálló érzése olyan erős pozitív érzelmeket váltott ki belőle, hogy egész sor mesterséges „zuhanást” hajtott végre, ami végül új extrém sportágként vált ismertté.
A rope jumping lényege abban rejlik, hogy a sportoló magasból ugrik le hegymászáshoz használt felszerelésben. A szabadesés fázisát követően egy bonyolult biztosító- és csillapítórendszer elnyeli az ugrás energiáját, és a jumper normális, fejével lefelé mutató testhelyzetben lóg megállásig, a találkozás előtt bizonyos távolságban helyezkedve el az akadálytól.
Általában a rope jumping közössége egy egész csapatból áll, amely mérnökökből és technikusokból, felderítőkből és szervezőkből áll. Egyértelmű, hogy ez a fajta extrém ugrás kiváló személyzeti képesítést és a használt felszerelés legmagasabb szintű minőségét követeli meg. Az ugrás helyszínének rendszere, legyen az alap- vagy dinamikus része, óriási tartalék szilárdsággal rendelkezik, kötelezően duplikált (bizonyos esetekben több biztosítási szinttel is ellátva).
Kétkerekű gördeszka A gördeszkázás egy népszerű sport, amely tiszteletre méltó múlttal és történettel rendelkezik. Viszont a kétkerekű gördeszka viszonylag nemrégiben jelent meg. A stílus, amelyben ezen közlekednek, alapvetően eltér a klasszikustól.
A snowboardozást és a síelést kedvelők számára – cikkünk az Abzakovo síközpontról.
Túrázáshoz, horgászathoz vagy vadászathoz szükséges távcsövek kiválasztásához segítséget nyújt cikkünk itt található .
A rope jumpingnek megvannak a maga rekordjai:
A legmagasabb ugrást, amelyet a volt Szovjetunió területén hajtottak végre, a szentpétervári RAPT csapat vitte véghez a Krímben, a Shahn Kaya hegyen. A sportoló elrugaszkodási pontja 230 méter magasan volt, a szabadesési szakasz pedig 150 méteres volt.
Nagyon sokáig, több mint 12 évig tartotta meg világcsúcsát, a sportág alapítója, Dan Osman. 1998-ban a Yosemite Nemzeti Parkban sikeres ugrást hajtott végre 304,8 méter magasságból. Sajnos ugyanebben az évben, saját rekordjának javítására tett kísérlet során tragikus módon életét vesztette.
A jelenlegi világelsőség az orosz RAPT csapat és az ukrán ROCK`N`ROPE (Zaporizzsja) nevéhez fűződik. Egyetlen napon, 2010. július 14-én, a sportolók 355 méter magasságból ugrottak le a Kjerag hegyi csúcsról (Norvégia). A szabadesés fázisa 280 métert tett ki. Ahogyan maguk a sportolók állították, meghaladhatták volna ezt a magasságot, de szándékosan hagytak maguknak lehetőséget új rekordok felállítására.
Bázisugrás
Base Jumping
Ez valószínűleg a teljes extrém sport „ugrósorozat” egyik legmagasabb szintű „pilótája”. Magas, mozdulatlan objektumokról speciális ejtőernyő használatával végzett ugrások olyan személyes pszichológiai és fizikai felkészültséget követelnek meg, ami a legmagasabb szinten van.
Érdekesség, hogy az ilyen ugrás első dokumentált esete még a XVIII. század végén történt – 1783-ban Louis Sébastien Lenormand francia fizikus és mérnök bemutatta „ernyője” lehetőségét egy nagy közönség előtt, amikor leugrott egy obszervatórium tornyáról Montpellier városában. A tudós legfőbb szándéka a humanizmus volt – ezt látta a magas épületek tűzesetei során veszélybe került emberek megmentésének egyik lehetséges módjaként.
Ez az irány csak a múlt században kezdett aktívan fejlődni. 1912-ben hajtottak végre ugrást a Szabadság-szoborról, majd az ugrók fokozatosan meghódították a világ számos magas építményét és természetes csúcsát.
Maga a „bázisugrás” elnevezés csak 1978-ban jelent meg, Carl Boenish, e extrém sport egyik „alapító atyjának” és ideológusának könnyed szóhasználatából.
Annak ellenére, hogy látszólag hasonló a klasszikus ejtőernyőzéshez, a BASE különálló műfajnak minősül egyedi sajátosságai miatt:
Az ugrásokat alacsony magasságból hajtják végre, ami a sportolótól rendkívül összeszedett és tökéletes testkontrollt kíván. Nincs helye hibajavításnak.
A sportolónak nincs semmilyen biztosítása. Az ejtőernyősökkel ellentétben nincs tartalék ejtőernyője sem – ilyen magasságokban annak használata egyszerűen lehetetlen. Az életét az egyetlen, gondosan kiválasztott és precízen behajtogatott készletére bízza.
Ahhoz, hogy valaki bázisugróvá váljon, valószínűleg valamilyen különleges megszállottságra van szükség. Nehéz elképzelni, hogy a csupán néhány másodperces szabadesés érdekében a sportolónak gyakran órákig kell felmásznia például a világ legmagasabb ipari kéményére, Ekibastuzban (420 méter), vagy meg kell másznia egy hegycsúcsot! És mindehhez milyen szintű fizikai felkészültség szükséges! Ezen kívül nem minden országban nézik jó szemmel ezt a sportot, sőt néhol szigorúan tiltják is, így a megfelelő magasságú objektumok felkutatása szinte mindig további nehézségekkel jár.
Mindazonáltal a bázisugrók száma évről évre növekszik, és az általuk meghódított „csúcsok” egyre gyarapodnak. Oroszországban még egy szervezett társulás is létrejött – az „Orosz Extrém Projekt” csapat, amely joggal tekinthető a világ legerősebb és legfelkészültebb csapatának.