Dzsámping - ugrás a mélységbe

A bázisugrás komoly felkészülést igényel Valószínűleg soha nem tűnnek el azok az emberek a föld színéről, akik állandóan hiányolják az izgalmas élményeket. A legnyughatatlanabb fiúk és lányok felnőve folyamatosan új kalandokat keresnek, és amikor a mindennapi élet ritmusát túlságosan hétköznapinak érzik, megpróbálják kielégíteni „adrenalinéhségüket” azzal, hogy a legextrémebb szórakozási lehetőségeket és sportokat fedezik fel szárazföldön, vízen és levegőben.

Dzsámping

Amikor szilárd alap szélén állsz, és a kezdődő mélység előtt nézel magad elé, eldobva minden félelmet, hogy ugrást hajts végre! Legalább néhány másodpercig átélni a szabad zuhanás leírhatatlan érzését, miközben csak a felszerelés és az eszközök megbízhatóságában bízhatsz! Nem ez lenne az önmagad legyőzése és az adrenalin maximális kilövelése a véredbe?

Pontosan erről szólnak azok az extrém sportok és aktivitások, amelyek nevében a közös gyökér a dzsámping (az angol jump szóból ered, ami „ugrani” jelent). Ezek közé tartozik a bungee-jumping, a rope-jumping és a base-jumping.

Érdekes módon valami hasonló az ilyen extrém kikapcsolódásokhoz már korábban is népszerű volt. A 20. század 30-as éveiben a szovjet fiatalok körében valóságos „ejtőernyő-pszichózis” terjedt el, ha szabad így nevezni. A városi szabadidőparkok megszokott díszévé váltak az OSOAVIAKHIM (a DOSAAF elődje) ejtőernyős tornyai. Hétvégenként hosszú sorok álltak azoknál, akik első ugrásukat akarták végrehajtani, ami sokak számára a további légi meghódítások kapuját nyitotta meg. A szenvedély olyan mértékű lett, hogy a parkok táncestjein a fiatal férfiakat gyakran nem tekintették „teljes értékű udvarlóknak”, ha nem rendelkeztek ejtőernyős jelvénnyel.

Hogyan küzdjük le a magasságtól való félelmet Arról, hogy hogyan küzdjük le a magasságiszonyt , egy külön cikkben olvashatsz.

A motorkerékpárok a valódi férfiak sportja. És a terepmotorok még menőbbek! Olvasd el a quadokról szóló cikket.

Bungee-jumping

Bungee Jumping Ez az extrém sport és szórakozás napjaink egyik legelérhetőbb formája, és gyakran használják attrakcióként. Magyar nyelvben gyakran „tarzanként” is emlegetik, bár ez valamelyest torzítja a cselekmény értelmét. Lényege, hogy valaki fejjel lefelé ugrik egy nagy magasságból, miközben a lábán egy rugalmas kötél van rögzítve. Ez a kötél finoman lassítja az adrenalinfüggő szabadesését, majd visszalendíti a magasba – és így tovább, amíg meg nem áll.

Ez az egzotikus szórakozási forma nem olyan régen, az előző század nyolcvanas éveinek végén jelent meg Angliában, és kezdetben rendkívül vegyes fogadtatásban részesült, különösen a hatóságok részéről. Csak az úttörők lelkesedése tette lehetővé, hogy idővel hivatalosan is elismerjék, és ma már hasonló attrakciók világszerte megtalálhatók.

Különösen népszerűek a magas hidak – talán azért, mert az emberek könnyebben ugranak a víz felé, mint a sziklákra vagy a szilárd talajra. Azonban a legbátrabb dzsámperek bárhonnan ugranak – az Eiffel-toronyról, az Alpok szurdokai feletti kötélhidakról, sőt még vízesésekről is.

Ennek az extrém szórakozásnak a népszerűsége olyan magasra nőtt, hogy speciális bungee-tornyokat is építenek, amelyek a világ minden tájáról vonzzák a kalandorokat. A legfejlettebb sportolók speciális rögzítő rendszereket használva képesek az ugrás közben akár akrobatikai trükkök egész sorozatát is végrehajtani.

Mint minden sportban, a bungee-jumpingban sem múlik el rekordok megdöntése nélkül. A legextrémebb ugrást az ausztrál A. Hackett hajtotta végre a makaói TV-toronyról (Kína) 233 méteres magasságból! Korábban sokáig élt a 220 méteres magassági rekord is – a svájci Alpokban található Verzasca-gát.

Rope-jumping

Rope Jumping Egy sajátos legenda szerint ez az extrém sport teljesen véletlenül született meg. 1989-ben egy hegymászás során az ismert amerikai alpinista, Dan Osman lezuhant, és csak a kiváló biztosításának köszönhetően élte túl. Azonban a szabadesés egyedülálló érzése olyan erős pozitív érzelmeket váltott ki belőle, hogy egész sor mesterséges „zuhanást” hajtott végre, ami végül új extrém sportágként vált ismertté. A rope jumping lényege abban rejlik, hogy a sportoló magasból ugrik le hegymászáshoz használt felszerelésben. A szabadesés fázisát követően egy bonyolult biztosító- és csillapítórendszer elnyeli az ugrás energiáját, és a jumper normális, fejével lefelé mutató testhelyzetben lóg megállásig, a találkozás előtt bizonyos távolságban helyezkedve el az akadálytól.

Általában a rope jumping közössége egy egész csapatból áll, amely mérnökökből és technikusokból, felderítőkből és szervezőkből áll. Egyértelmű, hogy ez a fajta extrém ugrás kiváló személyzeti képesítést és a használt felszerelés legmagasabb szintű minőségét követeli meg. Az ugrás helyszínének rendszere, legyen az alap- vagy dinamikus része, óriási tartalék szilárdsággal rendelkezik, kötelezően duplikált (bizonyos esetekben több biztosítási szinttel is ellátva).

Kétkerekű gördeszka A gördeszkázás egy népszerű sport, amely tiszteletre méltó múlttal és történettel rendelkezik. Viszont a kétkerekű gördeszka viszonylag nemrégiben jelent meg. A stílus, amelyben ezen közlekednek, alapvetően eltér a klasszikustól.

A snowboardozást és a síelést kedvelők számára – cikkünk az Abzakovo síközpontról.

Túrázáshoz, horgászathoz vagy vadászathoz szükséges távcsövek kiválasztásához segítséget nyújt cikkünk itt található .

A rope jumpingnek megvannak a maga rekordjai:

• A legmagasabb ugrást, amelyet a volt Szovjetunió területén hajtottak végre, a szentpétervári RAPT csapat vitte véghez a Krímben, a Shahn Kaya hegyen. A sportoló elrugaszkodási pontja 230 méter magasan volt, a szabadesési szakasz pedig 150 méteres volt.

• Nagyon sokáig, több mint 12 évig tartotta meg világcsúcsát, a sportág alapítója, Dan Osman. 1998-ban a Yosemite Nemzeti Parkban sikeres ugrást hajtott végre 304,8 méter magasságból. Sajnos ugyanebben az évben, saját rekordjának javítására tett kísérlet során tragikus módon életét vesztette.

• A jelenlegi világelsőség az orosz RAPT csapat és az ukrán ROCK`N`ROPE (Zaporizzsja) nevéhez fűződik. Egyetlen napon, 2010. július 14-én, a sportolók 355 méter magasságból ugrottak le a Kjerag hegyi csúcsról (Norvégia). A szabadesés fázisa 280 métert tett ki. Ahogyan maguk a sportolók állították, meghaladhatták volna ezt a magasságot, de szándékosan hagytak maguknak lehetőséget új rekordok felállítására.

Bázisugrás

Base Jumping Ez valószínűleg a teljes extrém sport „ugrósorozat” egyik legmagasabb szintű „pilótája”. Magas, mozdulatlan objektumokról speciális ejtőernyő használatával végzett ugrások olyan személyes pszichológiai és fizikai felkészültséget követelnek meg, ami a legmagasabb szinten van.

Érdekesség, hogy az ilyen ugrás első dokumentált esete még a XVIII. század végén történt – 1783-ban Louis Sébastien Lenormand francia fizikus és mérnök bemutatta „ernyője” lehetőségét egy nagy közönség előtt, amikor leugrott egy obszervatórium tornyáról Montpellier városában. A tudós legfőbb szándéka a humanizmus volt – ezt látta a magas épületek tűzesetei során veszélybe került emberek megmentésének egyik lehetséges módjaként.

Ez az irány csak a múlt században kezdett aktívan fejlődni. 1912-ben hajtottak végre ugrást a Szabadság-szoborról, majd az ugrók fokozatosan meghódították a világ számos magas építményét és természetes csúcsát.

Maga a „bázisugrás” elnevezés csak 1978-ban jelent meg, Carl Boenish, e extrém sport egyik „alapító atyjának” és ideológusának könnyed szóhasználatából.

Annak ellenére, hogy látszólag hasonló a klasszikus ejtőernyőzéshez, a BASE különálló műfajnak minősül egyedi sajátosságai miatt:

• Az ugrásokat alacsony magasságból hajtják végre, ami a sportolótól rendkívül összeszedett és tökéletes testkontrollt kíván. Nincs helye hibajavításnak.

• A sportolónak nincs semmilyen biztosítása. Az ejtőernyősökkel ellentétben nincs tartalék ejtőernyője sem – ilyen magasságokban annak használata egyszerűen lehetetlen. Az életét az egyetlen, gondosan kiválasztott és precízen behajtogatott készletére bízza.

• Ahhoz, hogy valaki bázisugróvá váljon, valószínűleg valamilyen különleges megszállottságra van szükség. Nehéz elképzelni, hogy a csupán néhány másodperces szabadesés érdekében a sportolónak gyakran órákig kell felmásznia például a világ legmagasabb ipari kéményére, Ekibastuzban (420 méter), vagy meg kell másznia egy hegycsúcsot! És mindehhez milyen szintű fizikai felkészültség szükséges! Ezen kívül nem minden országban nézik jó szemmel ezt a sportot, sőt néhol szigorúan tiltják is, így a megfelelő magasságú objektumok felkutatása szinte mindig további nehézségekkel jár.

Mindazonáltal a bázisugrók száma évről évre növekszik, és az általuk meghódított „csúcsok” egyre gyarapodnak. Oroszországban még egy szervezett társulás is létrejött – az „Orosz Extrém Projekt” csapat, amely joggal tekinthető a világ legerősebb és legfelkészültebb csapatának.