Minden félelemnek racionálisnak és megalapozottnak kell lennie ahhoz, hogy a rá adott reakció az optimális módon segítse a szervezetet a túlélésben. Más szavakkal, a félelemnek pontosan meg kell határoznia a veszély mértékét, amely kellemetlenséget okoz, és pontos, megfelelő mértékű reakciót kell kiváltania.
A magasságtól való félelem (még ha nem is pánikszerű) minden földi, repülni vagy siklani képtelen biológiai lényre jellemző, mert a nagy magasságból való esés számára halálos. Ugyanakkor egy kisebb magasságból való ugrást normálisnak tartunk, amely inkább aggodalmat vált ki. Itt húzódik meg a félelem és a fóbiák közötti határvonal. Minden ember, aki egy szikla szélén áll, hegymászó biztosíték nélkül, fél az eséstől. Ez a félelem azt követeli, hogy hátralépjünk a szélétől.
Ha a magaslat nem jelentős, például egy kisszék, vagy az esés veszélye teljesen megszűnik (például amikor valaki a tizedik emeleti ablakon keresztül néz ki, és mégis fél attól, hogy leesik), ekkor fóbiáról beszélhetünk.
A természetes félelem esélyt ad a szervezetnek túlélni, míg a fóbia gyengít, és sebezhetőbbé tesz.
Mi több, pánikba esve és nem merve leereszkedni, az ember gyakran megsérül vagy meghal a leesés vagy az ugrás következtében.
Ha érdeklik a hegymászás, akkor érdekes lehet megtanulni, hogyan kell hegymászó csomókat kötni . A leggyakrabban használt csomók a hegymászásban.
A moszkvai legjobb mászófalakról szóló cikket megtalálhatja ezen az oldalon .
Mi az akrofóbia
A magasságtól való félelmet, amely fóbiává alakul át, akrofóbiának nevezzük. Ez az egyik leggyakoribb félelem, amely a lakosság közel 10%-át érinti (4% a nőknél és körülbelül 5% a férfiaknál). Minden tizedik ember számára ez sok.
Ezzel a fóbiával foglalkozni kell, hiszen idővel súlyosbodik, különösen az idős embereknél, amikor az eséstől való félelemhez egy látszólag normális, de kiegészítő félelem is párosul – a törésektől való félelem. Idővel kialakulhat a „félelem a félelemtől”, amikor egyre erőteljesebben kezdjük el kerülni azt, amitől félünk. Ez lassan elviselhetetlenné teheti az életet, tönkreteheti a kapcsolatokat a hozzátartozóinkkal, megnehezítheti a munkát, sőt, még azt is, hogy elhagyjuk az otthonunkat, vagy lemenjünk az utcára a lépcsőn. Előfordulhat, hogy pánik érzés jön elő, akkor is, ha az akrofóbiás személy szilárdan a földön áll, de valakit lát egy magasban (például egy szomszédot az erkélyen vagy egy macskát a tetőn). Ilyenkor az ember elképzeli, hogy az ő helyükben van, és fél a leeséstől. Ez a félelem teljesen elviselhetetlenné teheti az életet, szinte egyetlen nagy korlátozássá és szabadsági megfosztássá alakítva azt.
Tünetek
Az akrofóbia többek között szédülésként, hányingerként, pánikrohamként, merevségként vagy a végtagok zsibbadásaként, remegésként és elgyengülő lábak formájában nyilvánul meg. Kialakulhat légszomj, izzadás vagy nehézlégzés, tachycardia, fokozott nyáltermelés vagy éppenséggel szájszárazság – ezek mind vegetatív reakciók a félelemre. Ezek hormonális pánikreakciók és a magasság hipnotikus hatásának eredményei. Erős vágy ébredhet valamiért vagy valakiért kapaszkodni, eltűnhet a képesség az egyértelmű gondolkodásra, érthető beszédre vagy akár a normális reagálásra a környezetre. Néha ellenállhatatlan késztetés önti el őket, hogy leessenek vagy leugorjanak, ami azonban nem kapcsolódik az öngyilkossági hajlamokhoz. Éppen ellenkezőleg, ez a haláltól való félelem miatt jön létre. Egyesek attól félnek, hogy elveszítik az önkontrolljukat és leugranak, mások attól, hogy elveszítik az egyensúlyukat és leesnek – amely teljesen lehetséges, ha a lábak nem engedelmeskednek rendesen. Amikor az ember áll, a magasságtól való félelem erőteljesebben jelentkezik, mint ülve vagy fekve. A fej forgatása fokozza az akrofóbiát, ezért sokan próbálnak „mozdulatlanok maradni” és egy pontra nézni.
Azok számára, akiket nem rémít a magasság, érdekes lehet többet megtudni a motorizált siklóernyős repülésekről .
A motorizált sárkányrepülőkről itt tudhat meg többet: link .
Ha szereti a síelést, érdemes elolvasni a fehéroroszországi síközpontokról szóló cikket: /hu/mountains/skiing-snowboarding/belarusian-ski-resorts/
Az akrofóbia okai
Korábban azt gondolták, hogy az ilyen félelem oka a gyenge vesztibuláris rendszer, vagy egy korai trauma, amely eséssel vagy a magasságtól való félelemmel volt kapcsolatban. Manapság bebizonyosodott, hogy ez szinte kizárólagosan genetikai eredetű és veleszületett tulajdonság, amely nem feltétlenül függ össze a vesztibuláris apparátussal. A test egyensúlyát a vesztibuláris rendszer, a szemek, az idegpályák, a középagy és a kisagy összehangolt és precíz munkája biztosítja. Amikor eltérések vagy késlekedések, illetve a „látok” és „érzek” jelek összehangolatlansága lép fel, az agy ellentmondásos információkat kap, ami zavarokhoz vezet. Ha ezen felül az izmok is helytelen késéssel reagálnak, az egyensúlyrendszer teljesen felborulhat.
Az akrofóbia kezelése
Ha a magasságtól való félelem gyenge formában nyilvánul meg, az önállóan is legyőzhető, ha fokozatosan hozzászoktatjuk magunkat a magassághoz, lassan növelve a szintjét, és lemondva a biztosításról. Fontos tudatosan harcolni a félelem ellen, bebizonyítani magunknak, hogy a szék magassága nem halálos. Segíthetnek légzőgyakorlatok és jóga, amelyek lehetővé teszik, hogy megtanuljuk uralni vegetatív rendszerünket, és gyorsan csillapítani a pánikot. Az ember képes rá, hogy „megkapaszkodjon” egy tárgyon a tekintetével, azt egyenesen nézve, miközben a többi eseményt periférikus látással értékeli, így csökkentve a szorongást és diszkomfortérzetet, segítve magát a megnyugvásban. Az ilyen „kapaszkodó” nem lehet távolabb 25 méternél, és lehetőleg azonos magasságban kell lennie velünk.
Meglepő módon jó hatást érhetnek el a számítógépes játékok is, mint például a „sétálós-lövöldözős” típusúak, ahol a játékos azonosul a karakterével, szaladgál, ugrál, leesik magasból – és mégsem sérül meg.
Hasonlóképpen, a horrorfilmek fokozatosan megerősítik az idegeket. Segíthet a magasságtól való félelem leküzdésében olyan filmek nézése, amelyekben magasból való ugrások és trükkök szerepelnek (például keleti harcművészeti jelenetek), vagy amelyben ejtőernyős ugrásokat mutatnak be. Ha logikusan részekre bontjuk a magasságtól való félelmet, akkor azt részleteiben le lehet győzni.
A súlyos formák kezelése már magasan képzett pszichológus segítségét igényli. Ők megtanítják a pácienst a relaxációs technikákra, a pszichofizikai állapotának ellenőrzésére, a félelem blokkolására. Kognitív-viselkedési, nem gyógyszeres terápiás módszereket alkalmaznak. Miután megtanulja ellenőrizni vagy legalábbis visszatartani a félelmét hormonális szinten, elkezdhet részt venni a magasságon végzett gyakorlatokban. A félelem aktiválása után azt akaraterővel nullára kell redukálni a stressz szintjén. A kezelést addig folytatják, amíg a félelem el nem múlik. Bár ez tulajdonképpen ugyanaz az út, csak támogatással. Néha ez több hónapot is igénybe vehet, de az eredmény mindig elérhető, és a betegség visszavonul.
Az akrofóbia gyógyszeres kezelése azonban gyakorlatilag lehetetlen. Gyógyszerekkel csak a mentális állapotot lehet támogatni, a szorongást kissé csökkenteni, és az agy összehangolt működését javítani.
